Bőle Mária arcképe a 10 pengős bankjegyen
Leányfalusi Károly (Az Érem - 1987 / 2)

Az 1936. évi december 22-én keltezett 10 pengős bankjegyen szereplő csinos, fiatal nő személye a mai napig ismeretlen volt a numizmatikusok körében.

A kitartó kutatás, nyomozás meghozta a sikert. Hitelt érdemlően bizonyítható, hogy Horváth Endre grafikus Bőle Mária budapesti születésű - abban az időben Pesthidegkúton az Attila utca 31. szám alatt lakó - kislányt rajzolta le az új bankjegyek tervezése során. Az akkori kislány Madár Józsefné néven ma Kecskeméten él, ahol lakásán felkeresve sok érdekes dolgot tudtam meg tőle.

Kérésemre elmondta, hogy édesapja az akkori állami nyomda, majd a pénzjegynyomda dolgozója volt, s a bankjegyek nyomásához szükséges festékek előkészítésénél tevékenykedett. A nyomdai munka mellett vállalta, hogy családjával otthonában a gépek karbantartásához szükséges úgynevezett gépruhákat rendszeresen kimossák. A tiszta ruháikat az akkor tizenéves kislány fiústestvérével együtt hetente két alkalommal, szerdán és szombaton lovas kocsival beszállította a Markó utcai üzembe. A kislány feladata volt még, hogy ezeken a napokon a munkabért is felvegye a pénztárból. 1933-ban egy ilyen pénzfelvételi napon látta meg őt a pénztárban Horváth Endre, akinek figyelmét rögtön megragadta az igen szép és érdekes arcú kislány. Megismerkedésük után a művész tárgyalásokat kezdett az édesapával, aki végül is beleegyezett, hogy kislánya "pénzmodell" legyen. Ezután több mint két hónapig járt a Visegrádi utcai műterembe, ahol először fényképeket készítettek róla, majd többféle beállításban különböző rajzokat, míg végül is elkészült a 10 pengősön látható portré.

1936 Bőle Mária fotó 1936 Bőle Mária grafika

Korabeli fotó és grafika a modellről



Bőle Mária az akkori időben érvényben lévő "modell pénzt" kapta a művésztől arra az időre, amíg a műteremben tartózkodott.

A bankjegy 1939. május 15-én került forgalomba (Budapesti Közlöny 1939. évi 106. sz.), s a pesthidegkúti kislány körül nyüzsgőbb lett az élet. Házassági ajánlatokat kapott, százpengős nagyságrendű fogadások zajlottak le a községbeliek között, hogy tényleg a "Bőle lánya" van-e a pénzen.

A vitát végül is Az Est c. újság 1939. május 25-i számában megjelent riport döntötte el, melyben bemutatták az akkor már 20 éves leányt pesthidegkúti otthonában.


1939 Az Est cikka Bőle Máriáról és az új 10 pengős bankjegyről

1939 május 25-i cikk Az Est c. lapban



A korabeli sajtót úgy látszik érdekelte a modell személye, ugyanis a Magyar Nemzet 1939. június 18-i számának "A kép" c. mellékletében pályázatot hirdetett meg "Ki ez a nő, akiért milliók rajonganak?" címmel. A fotomontázzsal készült kép több ezres tömeg fölött Bőle Mária portréját közli, s minden helyes megfejtőnek jutalmat ajánlott fel.

A modell szintén megpályázta a rejtvényt, közölte, hogy felismerte önmagát a képen, ezért két könyvet kapott nyereményként.
Az egyik könyvre ma is jól emlékszik. A pénz volt a címe, melyből még idézni is tudta az egyik kis versike első szakaszát:

"Én vagyok a pénz, a bér, a bolt, az ár,
engem mindenki szerelme vár.
Apa fiú ellen, kés a testvér ellen,
a világ áll vérben, értem, értem, értem,
mert én vagyok a PÉNZ!"



1936 10 pengő bankjegy Bőle Mária eredeti aláírásával

10 pengő 1936 - Alkalmi bélyegzővel és Bőle Mária eredeti aláírásával 1987-ből

Újságcikk az 1987-es numizmatikai Hírös Nap rendezvényéről

Numizmatikai "Hírös Nap" Kecskemét 1987 július 25. - újságcikk a rendezvényről és Bőle Máriáról